Igen a változásra, igen az összefogásra

Parlamenti hírek

Ma szavaz a parlament a nyugdíjvagyon átvilágításáról

Ma szavaz a parlament a nyugdíjvagyon átvilágításáról
A képviselők egyebek mellett az állami nyugdíjrendszerbe visszatérők megtakarításainak átvilágításáról döntenek az Országgyűlés hétfő délután kezdődő, két napos ülésén. A házszabálytól való eltérés megszavazása esetén a médiatörvény és a médiaalkotmány Európai Bizottság által kezdeményezett módosításairól is megkezdődhet a vita.
A parlament hétfőn szavaz a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alappal, valamint a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvénymódosításról, amelynek elfogadásával a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) feladata lesz az átadás-átvétel ellenőrzése. A hivatal emellett visszamenőlegesen azt is vizsgálhatná, hogy a magánnyugdíjpénztárak miként fektették be korábbi tagságuk vagyonát, illetve milyen kiadásokra fordították a működési költség címén felvett összegeket.

Országgyűlés

Országgyűlés

A honatyák ezt megelőzően döntenek az új alkotmány koncepciójáról szóló határozati javaslathoz benyújtott módosításokról. Az Országgyűlés alkotmány-előkészítő, illetve alkotmányügyi bizottságában támogatott javaslatok között szerepel Lázár János fideszes és Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezetők kezdeményezése, amely a kormány helyett valamennyi képviselőcsoportnak lehetővé teszi egy saját törvényjavaslat benyújtását.

A házszabálytól való eltérés esetén a keddi ülésnap napirendjére kerülhet a médiatörvény és a médiaalkotmány módosítása. A kormány által benyújtott változtatások a kiegyensúlyozott tájékoztatás szabályozását, a regisztráció és a más tagállami médiaszolgáltatóval szemben alkalmazható szankciók kérdését érintik. A képviselők egy nap alatt lefolytathatják a javaslat általános és részletes vitáját, míg a zárószavazásra várhatóan a következő héten kerülhet sor.

A napirend a hétfői határozathozatal során kiegészülhet a nemdohányzók védelméről szóló, kormánypárti törvénymódosítási javaslat megtárgyalásával. Az előterjesztés elfogadása esetén tilossá válna a dohányzás a munkahelyek, illetve a nyilvános közintézmények zárt légterű helyiségeiben.

 

Forrás: fidesz.hu

-bartus-

Programajánló

«
03. 2024. December
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Nov.
25.
Nov.
26.
Nov.
27.
Nov.
28.
Nov.
29.
Nov.
30.
Dec.
1.
Dec.
2.
Dec.
3.
Dec.
4.
Dec.
5.
Dec.
6.
Dec.
7.
Dec.
8.
Dec.
9.
Dec.
10.
Dec.
11.
Dec.
12.
Dec.
13.
Dec.
14.
Dec.
15.
Dec.
16.
Dec.
17.
Dec.
18.
Dec.
19.
Dec.
20.
Dec.
21.
Dec.
22.
Dec.
23.
Dec.
24.
Dec.
25.
Dec.
26.
Dec.
27.
Dec.
28.
Dec.
29.
Dec.
30.
Dec.
31.
Jan.
01.
Jan.
02.
Jan.
03.
Jan.
04.
Jan.
05.

Képgaléria

Címkefelhő

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu