Rekord létszámú teniszező adogatott a zuglói bölcsődékért
A torna legnagyobb győztesei a kerületi bölcsődék voltak, amelyek a teniszezők jóvoltából 350.000 forintos támogatáshoz jutottak. A rendezvény fővédnöke Szűcs Lajos a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, országgyűlési képviselő volt.
A zuglói Mini Garross Teniszcentrum 2004 óta ad otthont jótékonysági teniszversenyeknek. Az ötletgazda még 2004-ben Virág Krisztina (jelenleg önkormányzati képviselő) volt, aki az ötlet kivitelezését azóta is ő vállalja. A rendezvény lényege az, hogy a játékosok a nevezési díjjal egy mindenki által elfogadott szervezetet, személyt támogatnak.
Az idei első jótékonysági teniszversenyre június 2-án került sor. A Mini Garroson rendezett eseményre rekordlétszámú nevezés érkezett. A hat pályán 27 vegyes- és 7 férfi páros küzdött meg a nyereményekért. A nagy létszám miatt a szervezőknek is változtatniuk kellett a lebonyolításon: a verseny a nyolcéves története során először volt kétnapos. A rendezvény fővédnöke és díszvendége (nem mellesleg résztvevője is) Szűcs Lajos a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, országgyűlési képviselő volt.
Virág Krisztina elmondta, a torna lebonyolításában szerepet játszó Nőszirom Egyesület idén a zuglói bölcsődéket szeretné támogatni.
- Először veszünk részt ezen a tornán, így számunkra még minden újdonságnak számít - mondta Kissné Kalló Gyöngyi, az Egyesített Bölcsődék vezetője. - A Nőszirom Egyesülettől azonban már nem először részesülünk támogatásban. Korábban már kétszer rendeztek árverést a számunkra a Suzuki Ház galériájában, és karácsony előtt többször hoztak már banánt a bölcsiseknek. A felajánlott támogatást örömmel fogjuk elfogadni, hisz a szűkös költségvetésünk nem teszi lehetővé, hogy az igényeknek megfelelően fejlesszük az eszközparkunkat. A mostani adományból majd olyan eszközöket, játékokat szeretnénk vásárolni, mely a gyerekek mozgásának a fejlesztését segítik elő. A játékokat pedig természetesen egyenlő arányban osztjuk majd szét a 11 tagintézményünk között.
S bár jótékonysági eseményről volt szó, azért mégiscsak versenyeztek egymással a résztvevők. S ha verseny volt, akkor annak győztese is lett. A 2012. évi első jótékonysági tenisztornát a Markoja Áron - Király Zsolt férfi- és a Dudics Júlia - Kecskés Péter vegyespáros nyerte meg. Üde színfoltot képviselt a felnőtt mezőnyben a két 11 esztendős fiúcska, Makk Péter és Knapp Márton, akik meglehetősen jól bántak az ütővel, így meglepetésre a hét férfi páros között a harmadik helyet szerezték meg. A torna legnagyobb győztesei azonban kétségtelenül a kerületi bölcsődék voltak, amelyek a teniszezők jóvoltából 350.000 forintos támogatáshoz jutottak. A szervezők nagyon bíznak benne, hogy ez az adomány idén is duplázódni fog, és az őszi torna iránt hasonlóan nagy lesz majd az érdeklődés.
forrás: Rierch Tamás
Jótékonysági tenisztorna Zuglóban
A jótékonysági esemény kedvezményezettjei eleinte a hátrányos helyzetű zuglói gyerekek, majd Bélafi Szilárd vak maratoni futó, aztán éveken át a kerületi óvodák, tavaly pedig a Bethesda kórház voltak. A program sikerét bizonyította, hogy a szervezőknek az elmúlt három évben sikerült megduplázniuk a támogatási összeget, ehhez azonban nem a nevezési díjat növelték, hanem a nyári teniszversenyt ősszel is megismételték.Az idei első jótékonysági teniszversenyre június 2-án került sor. A Mini Garroson rendezett eseményre rekordlétszámú nevezés érkezett. A hat pályán 27 vegyes- és 7 férfi páros küzdött meg a nyereményekért. A nagy létszám miatt a szervezőknek is változtatniuk kellett a lebonyolításon: a verseny a nyolcéves története során először volt kétnapos. A rendezvény fővédnöke és díszvendége (nem mellesleg résztvevője is) Szűcs Lajos a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, országgyűlési képviselő volt.
dr. Szűcs Lajos, a szövetség elnöke volt a fővédnöke az eseménynek
- Nagyon büszke vagyok, hogy egy ilyen eseményen részt vehetek - mondta az elnök. - Ez ugyanis egy nemes cél érdekében rendezett nemes hagyomány, melynek nagyszerű érzés a részese lenni.Virág Krisztina elmondta, a torna lebonyolításában szerepet játszó Nőszirom Egyesület idén a zuglói bölcsődéket szeretné támogatni.
- Először veszünk részt ezen a tornán, így számunkra még minden újdonságnak számít - mondta Kissné Kalló Gyöngyi, az Egyesített Bölcsődék vezetője. - A Nőszirom Egyesülettől azonban már nem először részesülünk támogatásban. Korábban már kétszer rendeztek árverést a számunkra a Suzuki Ház galériájában, és karácsony előtt többször hoztak már banánt a bölcsiseknek. A felajánlott támogatást örömmel fogjuk elfogadni, hisz a szűkös költségvetésünk nem teszi lehetővé, hogy az igényeknek megfelelően fejlesszük az eszközparkunkat. A mostani adományból majd olyan eszközöket, játékokat szeretnénk vásárolni, mely a gyerekek mozgásának a fejlesztését segítik elő. A játékokat pedig természetesen egyenlő arányban osztjuk majd szét a 11 tagintézményünk között.
A jótékonysági verseny résztvevői
Az Egyesített Bölcsődék vezetője nem egyedül képviselte a bölcsődéket a június 2-i teniszversenyen. A bölcsődei delegációban ugyanis mind a 11 kerületi intézmény képviseltette magát. A vendégek ráadásul nem üres kézzel jöttek, hanem finom házi süteményekkel lepték meg a teniszezőket. A gasztronómiai élvezetekről azonban nem csak ők, hanem a rendező egyesület is gondoskodott: a bográcsban főtt pörköltet idén is Borbély Attila főzte, a tarhonyával felszolgált étel után pedig a résztvevők is elismerően csettintettek.S bár jótékonysági eseményről volt szó, azért mégiscsak versenyeztek egymással a résztvevők. S ha verseny volt, akkor annak győztese is lett. A 2012. évi első jótékonysági tenisztornát a Markoja Áron - Király Zsolt férfi- és a Dudics Júlia - Kecskés Péter vegyespáros nyerte meg. Üde színfoltot képviselt a felnőtt mezőnyben a két 11 esztendős fiúcska, Makk Péter és Knapp Márton, akik meglehetősen jól bántak az ütővel, így meglepetésre a hét férfi páros között a harmadik helyet szerezték meg. A torna legnagyobb győztesei azonban kétségtelenül a kerületi bölcsődék voltak, amelyek a teniszezők jóvoltából 350.000 forintos támogatáshoz jutottak. A szervezők nagyon bíznak benne, hogy ez az adomány idén is duplázódni fog, és az őszi torna iránt hasonlóan nagy lesz majd az érdeklődés.
forrás: Rierch Tamás