Igen a változásra, igen az összefogásra

Hírek

Meg fogjuk védeni a természetes vizek halállományát

Meg fogjuk védeni a természetes vizek halállományát
Az édesvízi halászat nagyon komoly történelmi hagyományokkal rendelkező szakma és nem szeretnénk, hogy kivesszen - mondta Szűcs Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap, Fűrész Györggyel, a Magyar Országos Horgász Szövetség ügyvezető elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján - áll a Fidesz által kiadott közleményben.
Szűcs Lajos emlékeztetett, a parlament 13 napja fogadta el a halgazdálkodásról szóló törvényt, amellyel - mint mondta - „a Fidesz 2010 óta tartó kormányzásának egyik régóta kívánt programelemét sikerült megvalósítani". Én a törvényalkotók részéről rendkívül boldog vagyok, hogy ezt a törvényt el tudtuk fogadni - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón a képviselő úgy fogalmazott, „az elmúlt 12-13 évben komoly versengés - sok esetben harc - alakult ki a halászat és a horgászat képviselői között". Ugyanakkor ez a határvonal sokkal inkább a tisztességes halászat és a tisztességes horgászat között húzódik - jegyezte meg a fideszes honatya.

 

 

szucs-lajos-halaszati-torveny_20130626172450_31.jpg

Fűrész György, Szűcs Lajos

 

A kormánypárti képviselő a jogszabály fontos elemének nevezte, hogy a törvény természetes vizeknek a horgászok szempontjából történő kezelését célozta meg. Minden természetes víz kezelője alapvetően az állam, amely azonban ezt a kezelői jogot a következő időszakban a horgászok kezébe kívánja adni - mondta Szűcs Lajos, hozzátéve, azokon a helyeken, ahol a horgászok nem jelentkeznek kezelőként, ott képzelhető el csak édesvízi halászat.

A fideszes honatya kitért rá, az elmúlt évtizedekben nagy vita zajlott arról, hogy van-e létjogosultsága Magyarországon az édesvízi halászatnak. Mi azt mondjuk, hogy ez egy nagyon komoly történelmi hagyományokkal rendelkező szakma és nem szeretnénk, hogy kivesszen - fogalmazott Szűcs Lajos, aki hangsúlyozta a szelektív halászat szükségességét, az invazív, azaz nem őshonos fajok visszaszorítását.

 

 

szucs-lajos-halaszati-torveny1_20130626172552_98.jpg

Sajtótájékoztató

 

A képviselő arról is tájékoztatott, hogy a törvény hatálybaléptetését szeptemberre tervezik, amikorra el kell készülnie a miniszteri rendeletnek. Ezzel azt üzenjük a horgászoknak, hogy már ebben az évben meg fogjuk védeni a természetes vizek halállományát. Szűcs Lajos úgy fogalmazott, a Magyarországon élő mintegy 400 ezer horgász és családtagjaik „komoly társadalmi és gazdasági érdeket és értéket jelentenek", amit mindenképpen szeretnének megvédeni. Azt szeretnénk, ha Magyarország egy nagyon komoly horgászturizmussal rendelkező ország lehetne - jelentette ki Szűcs Lajos, aki a törvény újdonságai között említette a turista horgászjegy bevezetését.

 

Fűrész György a horgászat gazdasági jelentőségével kapcsolatban arról beszélt, évente akár 30 milliárd forint összbevétel származhat erről a területről, szemben a halászat egymilliárdjával. A társadalom egyik fontos szegmense, hogy a horgászat fejlődjön - hívta fel a figyelmet Fűrész György. Úgy fogalmazott, a törvényben megfogalmazottak a halállomány védelmét és fejlesztését illetve az élőhelyek megújítását és ezen keresztül az egész társadalmat szolgálják.
forrás: fidesz.hu

 

Programajánló

«
03. 2024. December
»
Hét.
Kedd
Szer.
Csüt.
Pén.
Szom.
Vas.
Nov.
25.
Nov.
26.
Nov.
27.
Nov.
28.
Nov.
29.
Nov.
30.
Dec.
1.
Dec.
2.
Dec.
3.
Dec.
4.
Dec.
5.
Dec.
6.
Dec.
7.
Dec.
8.
Dec.
9.
Dec.
10.
Dec.
11.
Dec.
12.
Dec.
13.
Dec.
14.
Dec.
15.
Dec.
16.
Dec.
17.
Dec.
18.
Dec.
19.
Dec.
20.
Dec.
21.
Dec.
22.
Dec.
23.
Dec.
24.
Dec.
25.
Dec.
26.
Dec.
27.
Dec.
28.
Dec.
29.
Dec.
30.
Dec.
31.
Jan.
01.
Jan.
02.
Jan.
03.
Jan.
04.
Jan.
05.

Képgaléria

Címkefelhő

Partnereink

 

 

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.hu