Járási besorolások
A járások kialakításának elveiről és az előkészítés feladatairól tavaly szeptember 1-jén döntött a kormány, 2013 januárjától országszerte 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi kormányhivatal kezdi meg működését. A nagyobb településeken ügyintézésre a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől péntekig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban lesz lehetőség.
A kormány júliusban fogadta el a járási (a fővárosban kerületi) hivatalokról szóló rendeletet, amelyben azok felállítását, működését és illetékességi körét szabályozzák.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közleményében azt írta: "a járások és a járási székhelyek kialakításának alapelve az volt, hogy a megyék határaihoz igazodva az állampolgárok számára biztosítsa az államigazgatási szolgáltatásokhoz való gyors és könnyű hozzáférést, és a jelenleg létező ügyintézési helyszínek lehetőség szerint maradjanak meg".
A tárca tájékoztatása szerint minden egyes járásszékhelyen lesz járási hivatal, amely a megyei kormányhivatalok szervezeti egységeként működik majd. A kormányrendelet tételesen rögzíti az egyes járási hivatalok székhelyéhez tartozó településeket is.
A Magyar Közlönyben közzétett kormányrendelet mellékletében felsorolják az összes járási hivatali székhelyet, az azokhoz tartozó településekkel együtt.
A rendelet értelmében arra is van lehetőség, hogy a járási hivatal illetékességét megváltoztassák, és új járási hivatalt alakítsanak ki. A jogszabály kimondja: ha települési képviselő-testület határozatban kezdeményezi a településnek másik járási hivatal illetékességi területéhez történő átcsatolását, illetve új járás kialakítását, a fővárosi és megyei kormányhivatal megvizsgálja az átcsatolás, illetve új járás kialakításának indokoltságát.
A rendelet rögzíti azt is: a járási hivatalok ingyenes használatába kerülő ingó- és ingatlanvagyon elemei, valamint az átveendő köztisztviselők számának és feladatainak meghatározása érdekében a minisztérium - a KIM Vagyonkezelő Központ, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok közreműködésével - felmérést végez valamennyi települési önkormányzatnál.
forrás:MTI