A területfejlesztési feladatok megyei kézbe adásával rendeződhet Budapest és Pest megye viszonya – nyilatkozta dr. Szűcs Lajos
A Pest megyei önkormányzat elnöke szerint megszűnhet a főváros és a Pest megyei települések közötti, az EU-s fejleszti források aránytalan elosztása miatti feszültség, miután január óta a megyei önkormányzatok döntenek a területfejlesztési kérdésekben. Erről egy szigetszentmiklósi tanácskozáson beszélt dr. Szűcs Lajos.
A politikus a Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás (CSÖSZ) felkérésére tájékoztatta a társulásba tömörült húsz település vezetőit a megye új szerepéről és feladatairól.
Mint hangsúlyozta, a megváltozott helyzetben az egyik fő cél a megyék szolgáltató tevékenységének kialakítása. Úgy fogalmazott: az eddigi pályázati rendszer helyébe a programalapú finanszírozás lép, vagyis a települések tesznek javaslatokat a fejlesztésekre, majd ezeket a javaslatokat a megyei önkormányzat koordinálja.
Szerinte "győzelemmel felérő döntés" született, amikor a területfejlesztés a megyékhez került, mert így Pest megye és a főváros viszonya is rendeződhet. Nem kerül többé hátrányba a megye egyik települése sem a fejlesztési források elosztásánál - tette hozzá.
Pest megye és Budapest részére jóváhagyott EU-s források 75 százalékát rendre a főváros vitte el, és csak a fennmaradó 25 százalékon osztozhattak a régiós települések. A Pest megyei önkormányzat vezetője ennek az aránytalanságnak a megváltozását is reméli az új szisztémától.
A fórum annak a sorozatnak a része, amelynek keretében - változó helyszíneken - Szűcs Lajos tájékoztatja a térség polgármestereit a megye új szerepéről és feladatairól. A kétirányú egyeztetések az év második felében megszülető területfejlesztési törvény előkészítésének is tekinthetőek - hívta fel rá a figyelmet Ambrus András sajtófőnök.
Forrás:MTI